Bacsó Kristóf 1976-ban született Budapesten, szaxofontanulmányait Lakatos Ablakos Dezső és Borbély Mihály irányításával kezdte 1989-ben. A Liszt Ferenc Zeneakadémia jazztanszakán diplomázott, majd a Conservatoire de Paris és a bostoni Berklee College of Music hallgatója lett, többek között François Jeanneau, Joe Lovano, George Garzone, Hal Crook és Bill Pierce keze alatt. A Magyar Rádió fiatal szaxofonosok számára rendezett tehetségkutató versenyén 1999-ben megosztott első helyezést ért el.
Öt és fél éven át Franciaországban, majd az Egyesült Államokban élt és dolgozott. Európa számos országában fellépett már, többek között a London Jazz Fesztiválon, a Pescara és a Barcelona Jazz Fesztiválokon, valamint több neves európai jazzklubban is szerepelt (Sunset, Sunside, Porgy and Bess, Pizza Express, New Morning stb.). A mainstream jazztől az etnozenén át a kortárs zenéig a legkülönbözőbb stílusú formációkkal játszott, olyan neves zenészekkel, mint például Eddy Henderson, John Patitucci, Nico Morelli, Giovanni Mirabassi, Tony Lakatos, vagy Gerard Presencer.
Gadó Gáborral az 1990-es évek végétől dolgozik együtt; közreműködött a Modern Dances című lemezén, valamint szólistaként játszott Winand Gábor - Gadó Gábor által komponált - Agent Spirituel és Different Garden című lemezein. Oláh Kálmánnal 2004-től játszik együtt rendszeresen; 2006-ban jelent meg közös lemezük - a bőgős Sébastien Boisseau-val kiegészülve - Fitting címmel, illetve szólistaként közreműködött a Concerto for Symphony Orchestra and Jazz Band című darabjában. Rendszeresen dolgozik többek között az Oláh Kálmán Sextettel, a Lukács Miklós Quintettel, az East European Artsemble-lal és a Modern Art Orchestrával, melyben szólistaként, hangszerelőként és zeneszerzőként is közremuködik.
Bacsó Kristóf Quartet nevű együttesét 2004-ben alapította. Az együttes saját kompozícióit adja elő, amelyekben a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a közép-kelet európai életérzéssel. A zenekar számos magyar fesztivál szereplés mellett, meghívást kapott a olaszországi Udine Jazz Fesztiválra is.
2008-ban megjelent Alteregos című albumuk egyre-másra kapja a méltatásokat:
„Játékosságával kedves, komolyságával felemelő, kreativitásával lenyűgöző Bacsó albuma”
(Turi Gábor, Gramofon).
„A Bacsó Quartet bemutatkozó lemeze nem csak az itthoni jazz-élet szereplői számára helyezte magasra a lécet.” (Végső Zoltán, Revizor)
2008-tól a Kodolányi János Főiskola művészeti tanszékének tanára, 2004-től az Egressy Béni Zeneművészeti Gimnázium jazztanszékének művészeti vezetője. 2007-ben az Artisjus Zenei Alapítvány díját nyerte el.
BACSÓ KRISTÓF QUARTET, AKOSH S. UNIT
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Bacsó Kristóf Triad
Budapest Music Center
Bacsó Kristóf TRIAD és Lionel Loueke (USA/Benin) - Élő lemezfelvétel
Budapest Music Center
Bacsó Kristóf Triad feat. Daniele Camarda: Imaginary Faces – BMC Records lemezbemutató (HU/IT)
Budapest Music Center
Bacsó Kristóf – Orbán György – Gyárfás Attila Trió
Budapest Music Center
Gadó Gábor Trió, vendég: Bacsó Kristóf
Budapest Music Center
Liszt-kukacok Akadémiája - Jazz játszótér 5-12 éveseknek
Zeneakadémia
MAO - Legendás Albumok / Duke Ellington & John Coltrane
Budapest Music Center
MAO Exkluzív: Bacsó Kristóf szerzői estje
Budapest Music Center
MAO Legendás Albumok - Herbie Hancock: V.S.O.P. Live Under the Sky
Budapest Music Center
- tenor- és szopránszaxofon /
MAO Legendás Albumok | Ornette Coleman: Something Else
Budapest Music Center
- altszaxofon / alto saxophone
Modern renaissance
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
Oláh Kálmán Septet
Budapest Music Center
- szaxofon, fuvola / saxophone, flute
Oláh Kálmán Sextet
Budapest Music Center
Pozsár Máté Quartet feat Bacsó Kristóf - Jazz itt!
Zeneakadémia
Stankiewicz – Fekete-Kovács Quintet: Letters from Chopin to Bartók (PL/HU)
Budapest Music Center
Szalóki Ági - Csak egy nap a világ
Veszprémi Programiroda Kft.
Új világ az Újvilágból - Orgona-sztorik V.
Müpa