Budapest Bár - Klezmer és pesti dalok
Fellép a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Szalóki Ági, Fekete László főkántor, Frenk, Kiss Tibor
Fellép a Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Behumi Dóri, Németh Juci, Szalóki Ági, Fekete László főkántor, Frenk, Kiss Tibor
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. június 14. kedd, 19:00
A Budapest Bár „klezmeres kalandja" 2014.májusában kezdődött, a Győri Öt Templom Fesztiválon, majd folytatódott ugyanabban az évben a Zsidó Nyári Fesztiválon, Budapesten. Farkas Róbert és zenésztársai annak idején azért örültek a felkérésnek, mert a klezmer zene lüktetése, zeneisége és lelkülete közel áll a cigányzenekarhoz. A műfajt annyira megkedvelték, hogy 2015. májusában Klezmer címmel lemezt adtak ki, amelynek előkészületeikor dolgoztak először együtt Fekete Lászlóval, a Dohány utcai zsinagóga főkántorával.
A Zsidó Művészeti Napokon a Budapest Bár koncertjét azok is élvezhetik, akik a klezmert szeretik, és azok is, akik a Budapest Bár által felelevenített régi pesti dalok miatt jönnek el az előadásra: az est első felében ugyanis klezmert, a másodikban pedig a népszerű pesti dalokat játssza a zenekar. Külön öröm, hogy Szalóki Ági, aki az első években tagja volt a Budapest Bárnak, erre az alkalomra újra visszatér. A zenekar ezen az estén először lép fel a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Nagy odaadással készülnek a rajongóik és a tekintélyes intézmény közönségének meghódítására.
A Zsidó Művészeti Napok további programjai: www.zsidomuveszetinapok.hu
A kihívásnak eleget tettek: öt év restaurálás után a párizsi Notre-Dame katedrális újra megnyitja kapuit. 2020 és 2024 között a NOTRE-DAME FELTÁMADÁSA című film a katedrális restaurálásában részt vevők munkásságát követte nyomon.
Június 7-én különleges szabadtéri koncerttel érkezik a Várkert Bazár Öntőház udvarába a Pink Floyd életművét megidéző Keep Floyding zenekar. A Summer of ’26 – Echoes in the Air című est a közelgő nyár vibrálását, a szabadság hangulatát és a Floyd-életmű térben és időben visszhangzó varázsát idézi meg a budai várfalak között, a Duna-parti panoráma különleges díszletében.
Kovács Kati, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb ikonja több mint hat évtizede töretlen energiával, páratlan énekhanggal és generációkat összekötő slágerekkel…
Hogyan lett Erzsébet a magyarok kedvenc királynéja? Miként zajlottak budai tartózkodásai és mi őrzi ma is Sisi emlékét az egykori…
Idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Fonogram-díjas Group’n’Swing, Magyarország egyik legismertebb swing és boogie showzenekara. Az elmúlt két évtizedben nagykoncertjeiket…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!