Program


Évszakok
2

Évszakok

Magyar Mozdulatművészeti Társulat: Évszakok

Az előadás témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga ősiségével és megfoghatatlanságával. A Mozdulatművészethez oly közel álló téma a természet erőit vizsgálja.
Új kortárs mozdulatművészeti táncelőadásunk a mára már évszázados hagyományra visszatekintő műfaj keretein belül marad, ám egyúttal meg is újítja azt. Előadásunk fő alakjai az Életpár, valamint a klasszikus mozdulatművészeti mozdulatkórus, mely ma már szinte teljesen eltűnt a táncszínpadokról.



 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2013. november 22. péntek, 19:00

A Magyar Mozdulatművészeti Társulat jelenleg egyedülálló képviselője a száz éves magyar tradícióval rendelkező mozdulatművészetnek. Fenyves Márk és Pálosi István vezetésével 1995-ben alakult az együttes (Még 1 Mozdulatszínház néven), első önálló estjüket 1998-ban adták elő.

A társulat küldetése és fő célja, hogy az 1948-ban elnémított műfaj újra köz- és elismert legyen hazánkban és külföldön egyaránt. Ezért rekonstrukciós darabjaival tiszteleg a hagyomány előtt, kortárs bemutatóival pedig új utakat és lehetőségeket kutat a műfaj számára, megőrizve annak gyökereiből táplálkozó értékeit.

A társulat egyaránt repertoáron tart 1910-es, ’20-as és 1940-es években készült koreográfiákat, hogy a modern tánc magyarországi gyökereivel, eredetével a mai nézők is megismerkedhessenek, valamint folyamatosan létrehoz új, kortárs mozdulatművészeti műveket a kortárs impulzusok hatására.

A bemutatásra kerülő mozdulatművészeti est, a társulat két vezetőjének, Fenyves Márknak és Pálosi Istvánnak a közös alkotása. Az alkotópáros számos díjnyertes, kiváló produkciót hozott már létre közösen 1998 és 2006 között, majd az elmúlt öt évben önállóan koreografáltak, különböző kísérleti utakat jártak be.

Az új bemutató témája az örök körforgás mai értelmezése, a természeti és emberi körforgásé, a maga ősiségével és megfoghatatlanságával. A Mozdulatművészethez oly közel álló téma, mely a természet erőit vizsgálja. Új kortárs mozdulatművészeti táncelőadás, ami megtartja a műfaj tradícióját, ám nem ragad bele abba. Előadásunk fő alakjai: az Életpár, valamint a klasszikus mozdulatművészeti mozdulatkórus, mely ma szinte egyáltalán nem látható a táncszínpadon. A nagyszínpadi mű szereplői között nemcsak a társulat állandó táncművészeit - Fenyves Márk, Haraszti-Zwiep Adrienn, Kocsis Andrea, Lukács Ádám, Szelőczey Dóra – láthatjuk, hanem a Dream Teamből jól ismert Balázs Marit és az Artus korai éveiből valamint saját társulatának munkái által híressé vált Mándy Ildikót is.

Zene: Klasszikus montázs J. S. Bach, J. Haydn, A. Vivaldi művek felhasználásával
Látvány: FOM
Fény technikus: Pelle Zoltán

Ajánlatunk


Június 7-én különleges szabadtéri koncerttel érkezik a Várkert Bazár Öntőház udvarába a Pink Floyd életművét megidéző Keep Floyding zenekar. A Summer of ’26 – Echoes in the Air című est a közelgő nyár vibrálását, a szabadság hangulatát és a Floyd-életmű térben és időben visszhangzó varázsát idézi meg a budai várfalak között, a Duna-parti panoráma különleges díszletében.

Phil Grabsky 2019-ben készült filmje a világ egyik legkedveltebb festőművészének életét idézi fel a mester saját szavaival.

Harisnyás Pippi a világ legerősebb kislánya, pedig még csak kilenc éves. Vörös hajú, copfos és szeplős. Egy egész bőröndnyi aranya van. Annyi fagyit vehet magának, amennyit csak akar. Nem jár iskolába, mert ott jólneveltséget tanítanak – ő pedig kalóz akar lenni, nem jólnevelt.

Ajánló


A 2001-ben alakult zenekar tagjai 8 éves intenzív pályafutás és számtalan sláger után a magyar zenei élet szerteágazó területein alkottak…

Április 28-án a Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának tavaszköszöntő estjén a közönség kedvence, az Irodalmi szerelmek tér vissza. A beszélgetős, felolvasószínházi…

Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!