Program


Új világ született - Állandó kiállítás
4

Új világ született - Állandó kiállítás

A több mint 2000 négyzetméter alapterületű tárlat nemcsak Magyarországon, de összeurópai viszonylatban is az eddigi legnagyobb ívű kísérlet arra, hogy száz év távolából – a háborús győztesek, valamint a totális diktatúrák által sulykolt értelmezések helyett – új szempontok alapján mutassa be az egész 20.  több

Aktuális előadások


A Várkert Bazár épületének három szintjét betöltő kiállítás tudatosan szakít a máig népszerű, ugyanakkor nehezen védhető történetírói gyakorlattal, amely az első világháborút csupán egy 1914 és 1918 között zajló eseménysorozatként láttatja. A világháború ugyanis sem a harci cselekmények tekintetében, sem a háborút követő új világrend kialakítása szempontjából nem 1918 novemberében ért véget. A régi kontinens a fegyverletételek után tovább forrongott, miközben Európa államai erőszakos társadalomátalakítási kísérletek keretében keresték a választ a kor kihívásaira.

„Az Új világ született – 1914-1922” című átfogó tárlat első része 2015 nyarán nyílt meg „Európai testvérháború” címmel, a következő szakasz 2016 novemberében „A háború urai” elnevezést kapta, míg a befejező rész 2018 novemberében indult „Új világ született” címmel. Az immár teljessé váló kiállítás a modern kiállítástechnológia széles eszköztárával az első világháború eddigi legteljesebb bemutatására törekszik.

Az „Európai testvérháború” című szakasz a boldog békeidőktől a háborús lelkesedésen át a keserű kiábrándulásig vezeti el a látogatókat. Bemutatja, miként sodorta el a polgári berendezkedést az iparosított és világméretűvé váló háború, hogyan fordult visszájára a 19. század haladásba vetett hite, és vált csatatérré a hátország is. A háborús lövészárkok rettenetes valósága vagy éppen a hátországban maradó nők szerepének megváltozása mellett a tárlat kísérletet tesz arra, hogy a hazugságok részét képező és sokáig kötelező ellentétpárok nélkül (győztes-vesztes, agresszor-áldozat, demokratikus-diktatórikus) mesélje el déd- és ükszüleink történetét.

A multimediális és interaktív, különleges grafikai elemekkel színesített „A háború urai” című szakasz egykori dinasztiák uralkodóit (pl. I. Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország királya, Ferenc Ferdinánd, a Monarchia meggyilkolt trónörököse, II. Vilmos, Németország császára, II. Miklós orosz cár), a kor nagyhatalmú politikusait, meghatározó személyiségeit (pl. Georges Clemenceau, Franciaország miniszterelnöke, Woodrow Wilson, az Egyesült Államok elnöke, gróf Tisza István, a háborús Magyarország miniszterelnöke) mutatja be, akik egy letűnt kor alakjaiként szembesültek világuk pusztulásával. A látogatók olyan évszázadokat megélt uralkodócsaládok jelentős államférfiait ismerhetik meg, akiknek saját nemzeti szempontunkból is kiemelkedő szerepük volt az első világháborúban. A kiállítás célja ugyanakkor – ahelyett, hogy részletesen ismertesse az érintettek közéleti pályáját – sokkal inkább az, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek a régi világ főszereplőinek életébe, megismerhessék emberi vonásaikat.

A befejező, „Új világ született” című szakasz már az új világrend létrejöttéről szól. Látványos installációkon, interaktív kiállítási elemeken, érintőképernyős eszközökön böngészhető információkon és kisfilmeken keresztül válik megismerhetővé a háború vége, az azt követő évek története, a Párizs környéki békék következményei, valamint az európai, tengeren túli és magyarországi események legfontosabb csomópontjai. Vagyis az új világ megszületése. 

A magyar kormány által 2020-ig tervezett centenáriumi megemlékezéssorozat honlapján további információk találhatók: http://www.elsovilaghaboru.com/  

Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és a XX. Század Intézet „Új világ született – 1914-1922” című kiállítás-sorozata 

 

Ajánló


Valentin-nap alkalmából Erzsébet királyné szíve legrejtettebb titkai nyomába eredünk: vajon kihez vagy mihez…

A világ legszebb uralkodónőjének vonzalma a magyarok iránt. A túra során megismerheti a…