Artist


Ilona Tokody
3

Ilona Tokody

Magánénekesnő, szoprán.

Szegeden született, énektanulmányait szülővárosában Berdál Valériánál kezdte. Ezt követően a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, itt dr. Sípos Jenő tanította. Kiemelkedő tehetsége már főiskolás éveiben kiderült. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, 1976-ban pedig az Erkel-énekverseny győztese lett. Ugyanebben az évben az Operaház szerződtette tagjai sorába.…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Magánénekesnő, szoprán.

Szegeden született, énektanulmányait szülővárosában Berdál Valériánál kezdte. Ezt követően a Budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia növendéke volt, itt dr. Sípos Jenő tanította. Kiemelkedő tehetsége már főiskolás éveiben kiderült. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, 1976-ban pedig az Erkel-énekverseny győztese lett. Ugyanebben az évben az Operaház szerződtette tagjai sorába. Pályakezdő művészként nagy elismeréssel fogadták bemutatkozását kortárs magyar szerzők műveiben. Számos nagy rendezővel is dolgozott együtt, mint Franco Zeffirelli, Otto Schenk, Götz Friedrich, valamint kiváló karmesterekkel, mint Claudio Abbado, Giuseppe Sinopoli, Giuseppe Patané. Pályáján főként olasz és francia operák főszerepeit énekli, de felkérik oratóriumokra, valamint dal- és áriaestekre is, zenekarral és zongorával. Tehetségére hamarosan felfigyeltek külföldön is. 1979-ben a Bohémélet Mimijeként mutatkozott be a bécsi Staatsoper színpadán, olyan sikerrel, hogy ezt követően Bécsben főszerepek egész sora várta - Angelica nővér, A végzet hatalma Leonórája, Simon Boccanegra (Amelia), André Chenier (Maddalena), Manon Lescaut, és Halévy Zsidónőjének Rechelje. A zsidónőben énekelhetett először José Carreras partnereként. Carreras indította el operakarrierjét, és 11 évvel később pedig a budapesti koncerttel koncertkarrierjét. Plácido Domingóval 1986-ban énekelt először a berlini Deutsche Operben, Verdi: Otellojában. Hatalmas sikereket aratott több európai nagyvárosban (Barcelona, Madrid, Bonn, Catania, Róma, Nápoly, Stuttgart, Hamburg) és Japánban is.

Olyan világsztárokkal énekelt együtt, mint Fiorenza Cossotto, Jelena Obrazcova, Luciano Pavarotti, Juan Pons, Piero Cappuccili. Richard Strauss Guntramját a New York-i Carnegie Hallban is énekelhette. 1988-ban a Metropolitan közönsége előtt mutatkozott be, Nedda (Bajazzók) és Micaela (Carmen) szerepében. Amerika számos más városából is meghívásokat kapott (Boston, Los Angeles, Houston, San Francisco, Buenos Aires). Luciano Pavarottival éppen a 100. Mimit énekelte a Buenos Aires-i Teatro Colonban. Hazai és külföldi lemezcégek rendszeresen készítenek vele hanglemezt. Ezek közül négy világpremier: Boito: Nerone, Respighi: A láng, R. Strauss: Guntram, Mascagni: Iris. 1983-ban több hangfelvétele jelent meg. Többek között első szóló lemeze: Great Soprano Arias címmel (karmester: Mihály András), Puccini: Angelica nővér (karmester: Lamberto Gardelli), és Brahms: Német Requiem (karmester: Ferencsik János). 1991-ben jelent meg első CD-je az amerikai Legato Classics cég nevével fémjelezve. Ebben a szériában ő az első magyar énekesnő. Ezt a CD-t rövid időn belül újabb követte a szintén amerikai VAI AUDIO kiadásában.

3 MAGYAR TENOR - 20 éves Jubileumi koncert

3 MAGYAR TENOR - 20 éves Jubileumi koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Actor/Actress
Daldélutánok

Daldélutánok

Magyar Állami Operaház
  • Other
Liszt a Dal Mestere

Liszt a Dal Mestere

Hubay Jenő Zeneterem Hotel Victória
  • Kossuth-díjas magánénekesnő, Muskát András magánénekes
NYÁRI KÁROLY - Úgy szeretlek téged, Jubileumi koncert a Müpában

NYÁRI KÁROLY - Úgy szeretlek téged, Jubileumi koncert a Müpában

Müpa
  • Énekesnő
Nyári Károly Koncert az Operában

Nyári Károly Koncert az Operában

Nr1Media
  • Operaénekes
Puccini: Turandot

Puccini: Turandot

Budapesti Tavaszi Fesztivál
  • Liu
Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

Térj vissza győztesen! - Kossuth-díjasok sztárestje

Magyar Állami Operaház
  • Other
Tokody Ilona -operaénekes és Nédó Olga -hegedűművész koncertestje

Tokody Ilona -operaénekes és Nédó Olga -hegedűművész koncertestje

Viva la Voce Kamara és Énekegyüttes KHE
  • Magánénekesnő
Vivalditól Verdiig, Tokody Ilona

Vivalditól Verdiig, Tokody Ilona

Belvárosi Színház
  • Actor/Actress
W.A. Mozart: Figaro házassága / Marriage of Figaro

W.A. Mozart: Figaro házassága / Marriage of Figaro

Magyar Állami Operaház
  • A grófné
„Lélekben és igazságban”  – Tokody Ilona ária- és dalest

„Lélekben és igazságban” – Tokody Ilona ária- és dalest

Pesti Vigadó
  • Énekesnő

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.