Program


FIRKIN Koncert

FIRKIN Koncert

“Amikor a Firkin belecsap a húrokba, kipattan a kelta bulihangulat szikrája.” A Firkin 2008 októberében alakult magyar jumpin' punkzenekar. Fennállásuk ideje alatt több mint 600 koncertet adtak 17 országban. Felléptek Európa számos országában és a tengerentúlon, Kanadában is.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2022. április 10. vasárnap, 20:00

A Firkin legnagyobb magyarországi elismeréseként a MÜPA többször is meghívta a zenekart egy-egy exkluzív koncertre, de szerepeltek szinte az ország összes nagy fesztiválján, 2017-ben pedig már négy európai fesztivál nagyszínpadára is meghívást kapott az együttes.

Az együttes 2009 májusában kiadott Firkinful Of Beer című első albuma alig egy év alatt Aranylemez lett, 2010 elején pedig Fonogram Díjra jelölték. 2013-ban az Igyunk Pálinkát! című albumával a Firkin ismét a Fonogram-jelöltek közé került. 2014 elején elkészítette 5. nagylemezét Finger In The Pie címmel, amelynek néhány dalát már megjelenés előtt több tízezren hallgatták meg, előrevetítve az album sikerességét. Ebben az évben jelölték harmadik alkalommal a Firkint Fonogram-díjra a Keep On Firkin című koncertalbummal. 2015 elején több nemzetközi toplistára is felkerült az ötödik nagylemez, bizonyítva azt, hogy magyarországi zenekar is bekerülhet a világ élvonalába.

2016 júniusában a zenekar már díjra váltotta következő Fonogram-jelölését és elnyerte a magyar zenei élet legkiemelkedőbb díját, valamint rock/hard rock kategóriában a világ egyik legnagyobb független zenei díjára, az amerikai IMA-díjra (Independent Music Awards) is jelölték, ahol bekerült az első 4 zenekar közé. 2018 márciusában jelent meg a hatodik nagylemeze a zenekarnak “We Are The Ones” címmel, amit két teltházas lemezbemutató követett Budapesten és Bécsben. Az új album – megjelenését követően már egy héttel – kiemelkedően pozitív kritikákat kapott több hazai és külföldi újságtól. 2019-ben immár hetedik alkalommal ismét jelölték a zenekart Fonogram-díjra. Ebben az évben bekerült az IMA-díj legjobb négy jelöltje közé, amelynek zsürijében többek közt Tom Waits, Robert Smith (The Cure), Ben Lovett (Mumford & Sons) foglal helyet.

Az együttes WHUP! második lemezének Lord Of The Dance című dala Kanadában 4 hónapon keresztül, Németországban 3 hónapon át vezette a nemzetközi kelta listákat. Azóta több országban rendszeresen játsszák a Firkin-dalokat (a világ leghallgatottabb rádióján, az amerikai Pandora-n 32 Firkin-dal van repertoáron).

„Olyan zenét játszik a Firkin, ami szikrát pattint a térdekbe és a talpak alá […] Ahogy az angol mondaná: firkin is good, firkin' good!”

A koncerten a zenekar vendége lesz egy ír-sztepptáncos duó is, akik garantálják az autentikus hangulatot.

Közreműködők:

 

Péter János (fuvolista) (PJ) - fuvola

Kelemen Ákos - ének

Virág Lili - hegedű

Kárpáti Balázs (Bazsi) - gitár

Juhász Róbert (ESE) - dob

Szuna Péter (Süti) - basszusgitár

2022.03.27-ig 3000 Ft

2022.04.09-ig 3500 Ft

2022.04.10-én 4000 Ft

 

Ajánlatunk


Milyen pontokon találkozik a művészet és a tudomány az MNB kortárs gyűjteményében? Hány féle műszaki problémamegoldás hajtja a kortárs alkotókat? Hogyan vonta be a természet erőit az alkotási módszerébe a világhírű Hantai Simon és Reigl Judit?

A Tálas Áron Trió újból arra vállalkozik, hogy a klasszikus zene jól ismert dallamait a jazz köntösében újragondolja, és így azonos alapra új műveket hozzon létre. Ezen a nyáresti koncerten igazi géniuszok szellemi csatája várható, hisz a legnagyobb mesterek vízióit, zenei festményeit kell Tálas Áronnak újra álmodnia.

Az Exhibition on Screen sorozat 2020-ban született része Michelangelo, a híres szobrász, festő, építész és költő életét és munkásságát mutatja be.

Ajánló


A „Szelíden és szilárdan” című előadás elénk tárja Szabó Magda életét, felidézi az írónő kivételes pályaívét, gyermekkorát, szüleihez fűződő kapcsolatát,…

A Grecsó fivérek már több mint tíz éve együtt mesélnek a színpadon, a szépirodalom, a zene és a tánc nyelvén…

2010-ben pár fiatal zenekart alapít Budapesten. Az első kitűzött cél, egy koncertanyag összehozása, amivel színpadra lehet állni.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!