Tytuł


Pygmalion

Pygmalion

Romantikus történet.

Fordította: Nádasdy Ádám

A darab 1912-ben íródott, először német fordításban jelent meg 1913-ban, majd angolul 1914-ben. Az ősbemutató is németül volt 1913-ban a bécsi Burgtheaterben. 1914-ben került színre Londonban, illetve (a londonit néhány hónappal megelőzve!) a pesti Vígszínházban. A műből 1938-ban film készült, forgatókönyvét a 82 éves Shaw írta (Oscar-díjat kapott rá), s ebből azután néhány "filmszerű" részletet átvett a darab 1941-es kiadásába. A Pygmalion alapján írta 1955-ben Alan J. Lerner a My Fair Lady című musical szövegét, mely Higgins és Liza közti happy enddel végződik, s amelyből zenés film is készült.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Wtorek, 5 Czerwca 2012 19:00

Liza beszéde:

Az angolban igen erős a nyelvi tagolódás, főleg a kiejtést illetően: másképpen beszélnek városról-városra (sőt, Higgins túlzásával: háztömbről-háztömbre), de ennél fontosabb, hogy társadalmi osztályonként is különbözik a nyelv. Shaw tudta, hogy miről beszél: ír volt, s bár az angol volt az anyanyelve, élete végéig felismerhető íres akcentussal beszélt. Amikor 20 évesen Londonba jött, megtapasztalhatta a "csúnya" kiejtésűeket sújtó kirekesztést, lenézést. Aztán a századfordulón kifejlődő fonetika lehetővé tette a kiejtés tanítását, átformálást (így a logopédiát is), ennek egyik élharcosa Henry Sweet professzor volt, Shaw ismerőse, akiről Higginst mintázta.
A londoni proletár beszédmódot Cockney-nak nevezik; ennek egyik fő jellemzője, hogy a "h" hangot sehol sem ejtik ki. Nem véletlen, hogy a professzort éppen H. H.-nak hívják, s Liza és Doolittle 'Enry 'Iggins-nek szólítja.
Mindezt a mai magyar színpadon lehetetlen visszaadni, mert a magyarban a kiejtési különbségek eleve sokkal kisebbek, s nem is hordoznak ekkora jelentőséget. Az átlag-kiejtéstől hatásosan eltérni csak két irányban lehetne: a parasztos-falusias, illetve a cigányos-városias felé. Az első út azért nem járható, mert Liza (és az apja) nem vidékről fölkerült parasztok, hanem öntudatos nagyvárosi proletárok; a második azért nem, mert a darabban az etnikai kérdés föl sem merül, Liza csakis a beszéde és a modora miatt nem tagozódhat be az úri világba. Ezért fordításomban Liza "hibás" beszédét, főleg nyelvtani és szóválasztási helytelenségekkel érzékeltetem, azaz a "tananyagot" a kiejtésről a nyelvhelyességre helyeztem át; a többit a rendezőre és a színésznőre bízom (így tett Shaw is). (Nádasdy Ádám)

Alkony:

Decemberi bemutatónkban szürreális, elrajzolt, chagalli világot álmodott a színpadra Valló Péter rendező valamint a két tervező - Horgas Péter és Benedek Mari. Ebben a különleges színpadi világban a színészekre is nehéz feladat hárul, hiszen a szerepformálás során nem a szokványos, realista színészi eszközöket kell használniuk. Az Alkonyban nagy hangsúlyt kap a zene és a tánc is, és ez is szokatlan feladat elé állítja a színészeket.

Adorjáni Bálint:

Egy ilyen produkció rendesen megmozgatja az embert. A próbafolyamatnak ebben a fázisában a legnehezebb feladatnak a zsinagóga-képet látom, ahol meg kell tanulni a zsoltárokat, amiket folyamatosan mormolunk, miközben zajlik egy jelenet és párbeszédek vannak. Nagyon élvezem a kocsmaképet és a verekedést is. És külön öröm, hogy egy olyan nagyszerű színésszel dolgozhatok együtt, mint Cserhalmi György - akitől pár pofont begyűjtök a kocsmajelentben.

Martin Márta:
Ebben a szürreális világban rendkívül erős karaktereket kell megformálnunk, és ez komoly mesterségbeli tudást, illetve technikát igényel: nagy ecsetvonásokkal dolgozunk, miközben a reális szituációknak is meg kell maradniuk, hús-vér embereket kell eljátszanunk.
Az én figurám állandóan részeg, ráadásul csipőficamos - ezt nem mi találtuk ki, Babel írta meg ilyenre. S bár a részegség különböző fokozatait és típusait keresgélem, mégsem ezek a külsőségek lesznek fontosak a szerep megformálásában, hiszen egy emberi sorsot kell megmutatnom.

Nasza oferta


Emlékezés. Szembenézés. Feldolgozás. Elengedés és megbocsátás. Hogyan válik egy 17 éves lány kényszerű menekülése egy egész korszak tükrévé? Hedry Mária drámája megrendítő erővel idézi fel gróf Nádasdy Borbála sorsfordító életútját. Borbála mindössze tizenhét éves, amikor 1957-ben – életét kockáztatva – egyedül menekül Ausztriába.

Június 7-én különleges szabadtéri koncerttel érkezik a Várkert Bazár Öntőház udvarába a Pink Floyd életművét megidéző Keep Floyding zenekar. A Summer of ’26 – Echoes in the Air című est a közelgő nyár vibrálását, a szabadság hangulatát és a Floyd-életmű térben és időben visszhangzó varázsát idézi meg a budai várfalak között, a Duna-parti panoráma különleges díszletében.

A diszkókorszak legnagyobb slágerei Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit – azaz a Dívák – különleges előadásában.

Proponujemy również


A nagy érdeklődésre való tekintettel ismét a Várkert Bazár színpadán: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplója, Hámori Gabriella előadásában.

Áprilistól tovább írjuk a Várkert Bazár és a Be Massive közös történetét. A Castle Session címmel induló sorozat szabadtéri eseményein…

Április 28-án a Várkert Irodalom Aposztróf sorozatának tavaszköszöntő estjén a közönség kedvence, az Irodalmi szerelmek tér vissza. A beszélgetős, felolvasószínházi…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.